Hogy mit érdemes tudni rólam? Kavargó gondolataimban próbálok rendet tenni ezen a blogon.

Sub rosa...

Szeretném, ha lennének szavak, de nincsenek. Valami megváltozott az elmúlt egy évben. Mintha még a Föld is másképp forogna. Pedig a változás csak bennem történt! Hangtalanul lopta be magát a mindennapjaimba. Állandó összeszólalkozásokból és egyet nem értésekből szórakoztató szócsaták lettek. Már elképzelni sem tudnám a mindennapokat nélküle. Ahogy minden este beszámolunk egymásnak a napjaink legkisebb történéséről is. Talán a hibáit szeretem a legjobban. A makacsságát! Azt, ahogy kiáll a vélt vagy valós igaza mellett. Ahogy az egyik percben még annyira felidegesít, hogy úgy hiszem, látni sem bírom az elkövetkező tíz évben, a következő pillanatban mégis megnevettet, és mindent elfelejtek neki. Tudom, hogy sokszor az idegeire megyek én is. És pont ettől szép! Szeretném hinni, hogy ismerem, hogy ismer.

Egy valamit azonban titkoltam előtte. Sokszor még magam előtt is. Nem bízom magamban! Akkor nem, ha róla van szó. Furcsa ez! Annyi mindent kaptam tőle, nekem mégsem volt elég sosem. Hiba ez? Talán igen! De, nem hiszem, hogy bármit is megváltoztatnék.

Ha baj van, egy öleléssel hozza rendbe. Ha bizonytalan vagyok, egy mosoly tőle és minden a helyére kerül. Vele minden olyan egyszerűnek tűnik! Minden gond megoldható, minden konfliktus semmissé válik.

2010. december 1.

Elveszett az előző honlapom a régi bejegyzéseimmel... Kicsit olyan, mintha az életem egy része veszett volna el. De mindegy! Talán jobb is így! Néha úgyis fájdalmas az emlékezés is. 

2010. december 2.

Teli vagyok dilemmákkal! Mindig!!! De most valahogy még az átlagosnál is többel. A párom egy tündéri édes pasi! De most több dolog is elkezdett aggasztani. Már írtam Nektek, hogy önbizalomból elég keveset mértek számomra, de most még az a kevés is eltűnt. Huss, elpárolgott! Nem érzem azt, hogy nő lennék!  Jó nőnek meg aztán pláne nem! Béna, suta, szerencsétlen valaminek érzem és gondolom magam. És ugye, ha már én nem érzem magam jól a bőrömbe, akkor nem várhatom el az én aranyhalamtól, hogy kívánatosnak találjon. Szóval, ez a helyzet!

Mese az aranyhalról és a boszorkányról...

A mesék általában úgy kezdődnek, hogy egyszer volt, hol nem volt. Valahogy ez az egész is így kezdődött... Tudjátok mesés dolog úgy ébredni, hogy van egy csodálatos férfi az életetekben, akit napról napra meg akartok hódítani, akiért megpróbáljátok a legjobbat kihozni magatokból. De ez is kevésnek tűnik... A mesebeli herceg szeret veletek lenni, fontosak vagytok neki, talán még az is megkockáztatom, hogy jól érzi magát veletek, de ennyi. Nem több! Nincs földet rengető, hangzatos vagy épp csak elsuttogott szerelmi vallomás. Legalábbis részéről nincs. Eljutottam odáig, hogy már én sem fogom többet kimondani, hogy mennyire szeretem, hogy szerelmes vagyok belé. Annál ugyanis kevésbé sok kínos dolog van, mint hogy ülsz/állsz/fekszel A PASI mellett, mélyen a szemébe nézel vagy épp a fülébe súgod a legféltettebb érzéseidet és ő hallgat. Kínos az sötét ürességbe rebegni lelkünk titkait. Kong az üresség. Várod a válasz feleletet, hogy ő is, ő is szeret téged, de a válasz elmarad...

Nehezen bízom! Számomra a szavak nem jelentenek sokat, mert a szavak hazudhatnak. De az érintések, pillantások, mozdulatok, gesztusok nem. De most szeretném, ha lennének szavak. Ne értsetek félre! Nem kierőszakolt szerelmi vallomásra vágyom, hanem egy mély, szívből jövő, ŐSZINTE szóra.

2010. december 6.

Úgy érzem ÖNZŐ vagyok!!! A "hercegem" joggal érezheti úgy, hogy más már ezerszer boldogabb lenne annyi szeretettől, odafigyeléstől, gyengédségtől, amennyit Ő ad. Én meg itt elégedetlenkedek nektek. Pedig van egy csomó olyan ismerősöm akikbe belerúg a párjuk vagy nincs mellettük a nehéz helyzetekben. Ők vannak rossz helyzetben, nem én. Elégedettnek és kiegyensúlyozottnak kellene lennem egy ilyen pasi mellett, mint amilyen mellettem van. Amikor rendben lehetne minden körülöttem, akkor a hülye, idegesítő agyalásom miatt ezeket a pillanatokat sem tudom kiélvezni. Nem újévi fogadalomként, hanem magam (és a környezetemben élők miatt) igyekszem úgy alakítani az életem, hogy meglássam az apró jó dolgokat. Hogy észrevegyem, hogy mennyien vannak körülöttem. Sőt, nem csak körülöttem vannak, hanem odafigyelnek rám és törődnek velem.

2010. december 8.

Ma nem lesz kesergés, agyalás, lehúzós gondolatok. Csak egy rövid bejegyzés arról, hogy mennyire jó is nekem. Érdekes dolog történt velem tegnap! Megkaptam az annyira áhított vallomást!!! Egy furcsa megérzés azt mondatja velem, hogy a BEST FÉRFI rátalált a blogomra és ezért. De nem érdekel, hogy miért. Vicces és kreatív formában (mint ahogy azt tőle megszokhattam) kimondta. Vagyis inkább megénekeltette nekem. És ez az érzés felér 50 lottó ötössel. NAGYON BOLDOG VAGYOK! KÖSZÖNÖM! Köszönöm ezt a csodálatos érzést a legtutibb aranyhalnak!

Mostmár megyek aludni. Későre jár és már eléggé elfáradtam. Jó éjt Nektek!

Még egy párbeszédet beszúrok Nektek. Férfi - női beszélgetés egy filmből. Azt hiszem a nő viselkedésében magamra ismertem...

"NŐ: - Mike Chadway vagyok, egy beszari alak. Azt hirdetem, hogy ne légy szerelmes,  mert ijesztő!
FÉRFI: - Igen, ijesztő. Piszok ijesztő. Főleg, hogy egy ilyen őrültbe szerettem bele.
NŐ: - Nem vagyok őrült!
FÉRFI: - Most vallottam szerelmet, de csak az „őrültet” hallottad meg!? Te komplett őrült vagy!
NŐ: - Nem, az őrülteknek kényszeres dolgaik vannak és különböző testi tüneteket is produkálnak, holott semmiféle orvosi bizonyíték nincsen arra, hogy...
FÉRFI: - Fogd már be. Én újra szerelmet vallottam neked, erre te felmondod nekem az értelmező kéziszótárt?
NŐ: - Szerelmes vagy belém? Miért?
FÉRFI: - Hidd el, gőzöm sincs, de így van."

2010. december 21.

Pofára estem. Csúnyán! Elég fura, hogy azt hittem, hogy egy kicsit ismerem és kiderül, hogy mégsem. Vagy csak amit másnak szabad (volt) azt nekem nem?! Az egyik "tinis" a másik meg természetes. Szerintem meg inkább gyerekes. Ha így vesszük akkor nincs is gond. A "tinis" jelzőhöz már kellett öregedni a "gyerekeshez" képest...

Megint egy szétpukkant lufi. Mindegy! Van még elég! Legalábbis remélem.

2010. december 26.

Annyira kreatív ajándékot kaptam. Igazi boszisat! Boszikönyv! Nagyon tuti! A társasjáték is telitalálat. Ezek után én úgy éreztem, hogy elbújhatok az ajándékommal. Nem lett személyes ahhoz képest, amit az aranyhalam hozott. Azért úgy tűnt örült neki.

Elkezdtünk beszélgetni arról, amit már az anyukája is kérdezett. Ha lenne rá lehetőség, akkor eszünkbe jutott-e már, hogy együtt éljünk? Persze, megint sikerült magam rosszul kifejezni. Mintha én nem szeretném, vagy szerintem nem lenne jó. Ti persze tudjátok, hogy nem így van, de a királyfim nem. Pedig jó lenne. Csak kicsit ijesztős. De ez az a jó fajta félelem. Amikor várakozva tekintesz a jövőbe...

2010. december 30.

Kedves fiú/férfi olvasóim (már ha vannak ilyenek)! Miért van szükségetek az erotikus képekre, a pornó filmekre, ha van barátnőtök?! Erre tényleg szeretnék választ kapni! Tudom-tudom, szeretitek a szépet! De nem izgat fel titeket a barátnőtök látványa?! Vagy az a baj, hogy a barátnőitek nem a címlapok csinibabái, akik egy jól megcsinált sminkben, ügyes fodrász kezei alatt szépültek meg. Nem drága fehérneműkben feszítenek, amiket profi stylist válogatott ki kifejezetten a részükre? Nem irigykedem! Én soha nem leszek ilyen!!!

Csak ne akarjátok a barátnőitek nyaraláson készült fényképét összehasonlítani egy photoshoppal tökéletessé szerkesztett profi fotóval. Azok a lányok vajon milyenek reggel ébredés után? Jah, hogy minden művi sz@rság nélkül ők is csak hétköznapi lányok?! Ezt Ti miért nem látjátok? Miért kell egy rossz félmondattal lerombolni a barátnőtök nagy nehézségek árán megszerzett önbizalmát pillanatok alatt?

Ha a barátom gépén ilyen képeket találnék nem akadnék ki. Egyszerűen csak egy hideg keserűség kúszna fel a torkomig és kezdene fojtogatni. Úgy érezném nem vagyok neki elég. Nem vagyok számára elég szép. Persze még mindig jobb lenne, ha egy "híresség" képét találnám nála, mintha egy szerelmes együttlét alatt a legjobb barátnőmről fantáziálna. Nem igaz?!

Nem leszek feszes fenekű, hosszú combú, hibátlan bőrű lány soha. De ha csak ilyennek szeretnél, akkor jobb lenne, ha hagynánk egymást...

A született feleség (Eva Longoria)...

Bódy Szilvi...

A nők nagyrésze még hisz a mesékben! Hisznek abban, hogy eljön értük a szép (szőke) herceg fehér lovon. Vagy csókolgatják a békákat (mindenféle koronásokat, meg korona nélkülieket) hátha elvarázsolt királyfi, aki majd a kapott csókoktól változik át daliás herceggé. Van akinek el is jön a herceg, van, aki pedig csak azt hiszi, hogy eljött neki...

És a vége? Általában kiderül, hogy nincsenek elvarázsolt hercegek. Sőt, számtalan békát megcsókolhatunk, akkor sem lesz belőle királyfi. Csak béka marad!

Hozzám is jöttek fehér lovon hercegek. Volt amelyik lóhalálában elvágtatott mellettem... Volt amelyik épp előttem esett le a lováról... és volt olyan is, amelyik le sem szállt a magas lóról... meg persze olyan is, amelyik keresztül vágtatott rajtam a lovával, ami még jól meg is taposott.

Most aranyhalam van. Ha róla is kiderül, hogy királyfinek hitt csalódás, akkor ha legközelebb jönne a herceg, akkor egy szépen kivitelezett mozdulattal lependeríteném a lováról, a lovat megtartanám, a herceget pedig hagynám parlagon heverni. Ha meg elvarázsolt királyfi keresne meg béka alakjában közölném vele, hogy a békáktól irtózom, meg gusztusom sincs hozzájuk...

2011. január 1.

Először is Boszorkányos Boldog(abb) Új Évet Kívánok Nektek!

Ma - mint sok más alkalommal - megint a szerelem kérdéskörén gondolkodtam. Létezik-e igaz szerelem? Egyáltalán létezik-e "A SZERELEM"? Vagy mindenki egy illúziót kerget és egy álmot hajszol? Sokan a volt barátjukat/barátnőjüket keresik a következő lányban/fiúban, akivel megismerkednek. Ez miért jó? Ha egyszer már nem működött, akkor miért kell "ugyanolyat" keresni. Hogy utána azzal szintén ne működjön?!

Én idáig kétszer voltam szerelmes életemben. Illetve egész pontosan egyszer voltam, meg ugye van a MOST! Az első szerelembe esésemkor két dologban voltam biztos. Az egyik dolog az volt, hogy véget ér. Az első igaz szerelem mindig véget ér. A második pedig az, hogy viszont szeret a fiú. Most egy dologban vagyok biztos. Abban, hogy minden bizonytalan.

Néha jól esnének az ŐSZINTE dícséreteid...

Ha szóvá tennéd, hogy dögös vagyok, vagy szexi, vagy szép, vagy, hogy jó volt velem együtt lenni... Esetleg, hogy szeretsz. Sokszor úgy érzem, hogy a volt barátnődet keresed bennem. Vagy azt, hogy a múlt démonai miatti büntetések, hogy nem hiszed el azt, hogy olyannak SZERETLEK, amilyen vagy! Egyáltalán kétlem, hogy elhiszed, hogy mennyire sokat jelentesz nekem.

Ujjaid sokadszorra siklanak végig a hajamon. Különös békesség jár át ilyenkor. Mosollyal tölt el a gondolat,  hogy amikor együtt alszunk ez esti rutinnak számít köztünk. Alig pár perccel lefekvés után bekúszom melléd az ágyba, kezed hajammal játszadozik, majd halk, szinte suttogott beszélgetésünk tölti be a szobát. Minden túl nyugodt ahhoz, hogy hangos szavakkal törjük meg ilyenkor az éjszaka csendjét...

Soha ne add fel! Minden nap történnek csodák!

2011. január 5.

Házasság! Gondolkodtatok már ezen? A környezetemben egyre többen házasodnak meg vagy járnak jegyben. Ilyenkor felmerül bennem, hogy vajon nincs bennük kétség? Egy házasság (jó esetben) egy életre szól. Nem rettegek semmitől sem jobban, mint hogy elkötelezem magam valaki mellett és zátonyra fut a házasságunk, amit válás követ. A válás számomra egy bukás. Nem voltam elég. Nem "teljesítettem" jól. Egy ekkora kudarccal utána nehezen békülnék meg. Ráadásul az önbizalom is oda lenne. Ráadásul ugye ahogy egyre jobban és egyre régebben ismersz valakit nehéz újat mutatnod. Így az érdeklődését is nehéz fenntartani a párodnak. Akkor évtizedek múlva mi lesz?Persze hazudnék ha azt írnám, hogy soha nem szeretnék menyasszony, feleség lenni. Egyelőre sok a kétségem. Valahogy olyan ez, mint a gyerekvállalás. Gömdölyödő pocakú kolleginák/barátnők/ismerősök vesznek körül. Van aki félti az alakját, van aki teljesen bizonytalan, van aki pedig a világ nyolcadik csodájaként éli meg, hogy szülő lesz. Én ezt is kétkedve fogadnám. Milyen anya leszek? Egyáltalán jó szülő leszek-e? Milyen a "jó" szülő? Persze gondolom ez mindenkiben megfogalmazódik. Mindenki szeretne ebben a legjobb lenni. De mi van, ha kudarcot vallok szülőként? Mennyire nehéz (lehet) helyt állni apaként, dolgozó emberként, férjként vagy épp anyaként, dolgozó nőként, háziasszonyként és feleségként. Ennyi dilemmát... Kevés az akiről azt gondolom már a gyerek születése előtt, hogy jó anya/apa lesz, de (lehet, hogy elfogultságból) az aranyhalamról az gondolom, hogy jó apa lenne/lesz. Amikor a keresztlányával láttam, egyszerűen elbűvölt. És az a fajta szeretet, ami a kislányból áradt felé... leírhatatlan. Márpedig a gyerekek őszintén kimutatják, hogy ki az, akit szeretnek, akivel jól érzik magukat és Ő ilyen.

Jó morfondírozást azon, hogy Ti vajon milyen házastársak lesztek majd/vagytok illetve arról, hogy számotokra milyen a jó szülő. Vagy, hogy Ti hogyan képzelitek magatokat szülőként.

2011. január 12.

Gyűlölöm, hogy egy ideje minden álmomról, elképzelésemről le kell mondanom. Persze cserébe eljátszhatom Teréz anyát, de valahol ez a szerep is fáraszt már.

Nem hisznek bennem (persze vannak kivételek), nem hiszik, hogy végig tudnám csinálni. Pedig életemben semmit nem adtam még fel. Amit elkezdtem azt végig csináltam. Lehet, hogy rosszul, de dacból, vakmerőségből vagy önfejűségből megcsináltam. Ha úgy tetszik teljesítettem.

Most pedig... lemondás van. Csak az a baj, hogy ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem akarom! Kavarog tőle a gyomrom. Minden idegszálam küzd ellene.... Remélem ezen az akadályon is túllendülök.

"Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes!
Ha van egy álmod, ne mondj le róla!
Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád.
Ha akarsz valamit, tegyél érte!"

/ A boldogság nyomában - The Pursuit of Happyness /

2011. január 19.

Sokan kérdeztétek, hogy miért nem írok. Csak nincs valami baj? Gondoltam megnyugtatlak Titeket. Nincs gond. Sőt, az apró bosszúságok és munkahelyi kellemetlenségek ellenére jó minden. Voltunk az aranyhalammal színházban. Szervezem az egyik legjobb barátnőm leánybúcsúját - ehhez természetesen iszonyú sok segítséget kapok a menyasszony ismerőseitől, családtagjaitól. Mint láthatjátok zajlik az élet. Ha pedig úgy érzem, hogy valamit ki kell írnom magamból, akkor úgyis itt jelentkezek először. Szóval, köszönöm, hogy aggódtok értem, de NO PARA!

2011. január 25.

Nem tudom mi van velem! Féltékeny vagyok!!! A legszánalmasabb az egészben az, hogy nem is ad okot rá a királyfim. Én meg tessék, ezek ellenére örjöngök. Úgy tűnik, hogy előtte ezt még sikerült eltitkolnom, remélem, hogy ez így is marad. És mire észrevenné ki is verem a fejemből ezt az egész agyrémet. El kellene végre hinnem, hogy én kellek neki, úgy ahogy vagyok. Persze ezt néha nem ártana ha jobban hangsúlyozná...

2011. január 27.

A mai napom rémes volt. Hisztis voltam, nyűgös és semmi nem volt elég jó. Legalábbis egy darabig. Aztán a csodálatos aranyhalam a karjaiba zárt hosszú percekre. Akkor úgy éreztem, hogy a világ megállt körülöttem és egy védelmező erő vesz körül. Délután még benéztem hozzá, hogy elköszönjek, ekkor csillogó szemekkel húzott ismét magához. Annyira jól esett a támogató közelsége!

Köszönöm, hogy megóvsz a világtól! Köszönöm Neked, hogy vagy nekem! Te vagy a legszebb ajándék számomra!!!

Azzal a barátnőmmel, akinek a leánybúcsút szervezzük beszélgettünk arról, hogy van-e olyan eset/történés, amit kitörölnénk a párkapcsolatunkból. Nekem pont az ugrott be, hogy mennyire bánt és milyen szívesen tenném meg nem történté azt, amikor hivatalosak voltunk egy bálra. Big azt mondta, hogy nincs kedve menni, ezért otthon maradunk és kettesben töltjük az estét. A barátai meggyőzték, hogy ott a helyünk. Én meg ahelyett, hogy örültem volna, hogy hívtak minket hatalmas cirkuszt csaptam. Felejthetetlenné tettem a királyfim számára azt az éjszakát - de sajnos rossz értelemben. Hiába mentegettem magam, hogy fájt a fejem, hogy rosszul éreztem magam és egyébként is utálom a báli zenét, ez nem mentség. Azt a napot szívem szerint egyszerűen kiradíroznám mindenkinek az emlékezetéből. Szeretném jóvá tenni azt a hibát, amit akkor elkövettem, de már nem tudom. Hálás vagyok azért, hogy a kedvesem ezt nem veti a szememre.

2011. február 2.

Tegnap találkoztam azzal a fiúval, aki RÉGEN (!) nagyon sokat jelentett nekem. Beszélgettünk munkáról, családról, barátokról, tervekről. Aztán hirtelen kibökte, hogy még mindig szerelmes belém. Majd rám nézett és megkérdezte, hogy nem kezdhetnénk-e újra. Ezen persze kimondhatatlanul meglepődtem. Egyrészt mert 3 éve van barátnője, akivel mindig úgy tűnt, hogy az álompár kategóriába tartoznak, másrészt, azért mert tudja, hogy nekem ott van az elvarázsolt királyfim, harmadrészt pedig 2,5 éve nem beszéltünk személyesen. Persze mondtam neki, hogy bármennyire is bántónak fogja érezni amit mondok én már nem érzek iránta semmit. Számomra egyetlen fiúnak van helye az életemben és az az aranyhalam. Erre megint rám emelte nagy szemeit és közölte, hogy gondolta. Egyszerűen rám van írva, hogy mennyire szerelmes vagyok. Ezt követően persze nem akart maradni - bevallom én sem marasztaltam - de még az ajtóból visszafordult és azt mondta, hogy nagyon irigyli a hercegemet, hogy ilyen barátnője van, mint én. Majd hozzátette, hogy reméli, hogy ez a fiú legalább annyira szeret engem, mint ő és szorít azért, hogy jobban megbecsüljön, mint ő régen.

Bár annak idején én szakítottam vele nehezen viseltem, hogy el kellett engednem. Most viszont könnyed szívvel és magabiztosan mondtam ki, hogy már nem érzek iránta semmit. És ez csak azért volt lehetséges, mert azzal a férfivel, aki most van mellettem nyertem. Sok mindent. Stílusos, humoros, gyengéd és szerető férfit. Akinek úgy kellek, ahogy vagyok. Itt-ott gömdölydedebben, lobbanékonyan, hisztisen, szeleburdin.

2011. február 21.

Szeretlek!

Csak így, ilyen köznapian,

ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan.

A szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük,

nem több közhely szavaink egyikénél,

ami kéznél van, mint a papírzsebkendő, vagy a golyóstoll.

De hát, én szeretlek, sallangmentesen, forrástisztán.

Őrzöm hangod emlékezetem kazettáján,

és őrzi a testem kezed simítását.

Őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa

a visszapergetett filmszalagon

az egyszerit, a megismételhetetlen,

az egymásra talált testek ünnepét.

Szeretlek, és folytathatnám: szeretlek, mint.........,

és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat,

jól hangzó, kevéssé kopott.

De így mondom pőrén, dísztelen.

Vedd vallomásnak vagy tényközlésnek,

akár messze vagy

akár a szomszéd szobában.

Akármi volt, van vagy lesz velünk,

igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom:

SZERETLEK!

 

2011. február 22.

Szerintetek mikortól válik valaki felnőtté? Akkortól lesz elég érett, amikor betölti a 18. életévét? Mik a felnőttség "ismérvei"? Antoine de Saint-Exupéry kis hercege szerint a felnőttek komoly dolgokkal foglalkoznak és mindent  összekevernek, mindent összezavarnak. Szerintem akkor lesz valakiből felnőtt (függetlenül a korától), amikor már felelősséget tud vállalni a tetteiért, önmagáért. Felelősségvállalás mind racionális, mind emocionális szempontből. Mindegy, hogy az adott dolog jól sül-e el vagy rosszul, de én bele mertem vágni, meg mertem tenni. A felnőttség ott van a hétköznapjainkban. Például, hogy meg merem-e beszélni a párommal, hogy mi nem tetszik a viselkedésében, hogy mi nem esik jól vele/tőle a hétköznapokban, az együttléteink alkalmával.  Tudom-e kezelni (és ha igen, hogyan), hogy a főnököm igazságtalan volt velem, vagy hogy egyik-másik kollégám alám akar vágni. Mindegyik döntésemben ott vagyok. Jóban és rosszban egyaránt. Vállalom a felelősséget a gondolataimért, a tetteimért, a kimondott szavaimért. Azért, hogy mit érzek, kit ölelek. Számomra ez a felnőttség.

2011. március 5.

Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran elbukom. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy szeretek tökéletlen lenni!

2011. március 8.

Johann Wolfgang Goethe:

Könnyek vigasza

Mért vagy oly szomorú, mikor
itt mindenki nevet ?
Valld csak be: sirtál, biztosan;
mutatja a szemed.

S ha sírtam is, elbújva - az
nekem volt fájdalom;
s oly édesen szakad a könny:
könnyít a kínomon.

Barátok vidám köre hív,
ne vesd meg a szivét,
s ha vesztettél, közöld velünk,
mi az a veszteség.

Ti mulattok, s nem sejtitek,
engem, szegényt, mi bánt.
Nem veszteséget siratok,
csak egy, csak egy - hiányt.

Akkor meg rázd föl magadat !
Fiatal vagy. A te
korodnak van még mersze és
küzdeni ereje.

Azt megszerezni nem tudom,
ahhoz kevés vagyok.
Úgy ragyog, és oly messze, mint
fönt az a csillag ott.

Csillagra nem vágyunk. Ha szép,
hát örülünk neki,
s a derűs éjben jólesik
rá föltekinteni.

Tekintek én rá, napra-nap
s ez minden gyönyöröm;
de éjeim hadd sírjam át,
míg jóle sik a könny.

(Szabó Lőrinc fordítása)

2011. március 11.

 " Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret."

2011. március 14.

Mese a sündisznóról, aki arra vágyott, hogy megsimogassák…

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve. Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott. Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt. Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra. Süni! kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé. A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni. Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek megsimogatni! A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta. A kislány tovább kérlelte. Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem meg. A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle. Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot kérni. A kislány elszomorodott. Ne haragudj rám, én csak jót akartam. Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon. Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán majd máskor… És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét. A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána kiáltani: Gyere visszaaa! De egy hang sem jött ki a torkán. Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe: Talán majd máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér . S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze. A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt. Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt. A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé. Itt vagyok suttogta. A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet. Hát Isten hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania. Most megengeded, hogy megsimogassalak? A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát. A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.  Látod, mondtam én, előre megmondtam morgott a sün, jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra! Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant. A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána. Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki… Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a tüskéi. A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem bírta a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe. A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket. Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett. És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni. Soha senki nem simogatott meg! Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak. Te voltál az egyetlen, aki… Az egyetlen!! Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte. Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni! - mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit. Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó. A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind ámultak a sündisznó átváltozásán.

2011. március 15.

"Nem mondhatom meg neked, hogy mit tegyél!
Csak annyit mondok, hogy ezen a világon semmi sem biztos. Az emberek és a szerelem esetében be kell érnünk az ígérettel. Ha ebbe beletörődsz, akkor megnyugszol."

/Nora Roberts/

2011. március 18.

"A lelket bizonyos megbeszélések gyógyítják."

/Platón/

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Boszorlány merengője - © 2008 - 2024 - boszorlany.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat